Flukesz volt a gúnyneve azoknak a párt aktivistáknak, akik meg akarták győzni a népet, hogy lépjenek be a kolhozba, a mezőgazdaság kollektivizálása idején.
2012-ben napvilágot látott Pintér András könyve, Zselyk táncos hagyománya címmel. A szerkesztésben ez esetben is Guther M. Ilona volt a mentor, mint Wass György: Zselyk című könyvénél.
Mit jelent a kifejezés: „Zselyk a világ vége”? Azt, hogy fekvése, és a rossz bekötő utak miatt el van zárva a világtól. A település egy zsákutca végén van, arra kell kijönni a faluból, amerre bemegy az ember.
Zselyk múltjával a XIX. Század végén Józsa Péter a falu és az egyház jegyzője foglalkozott. Józsa Péter helybeli földműves család sarja volt, aki a tollat is éppen olyan biztosan kezelte, mint a földművelés szerszámait.
2010-ben 80 éve (1930) alakult az Evangélikus Nőegylet. Művelődési esteket, jótékonysági akciókat szerveztek.
Az egyházközség régi parókiája 1793-ban épült és 100 évig állt a lelkipásztorok rendelkezésére.
2010-ben 515 éve (1495), említi írásos emlék, hogy a faluban Ambrosius szerzetes szolgált. Innen bizton számítható Zselyken a keresztény egyház létezése.
Szabó Samu tollából ered az írás, Gazdag szegények címmel, miszerint Zselyken 1858-ban új iskolaház építésére került sor. (Magyar olvasókönyv a népiskolák V. és VI. o. számára, 57. oldal, 38. olvasmány, Bp. 1882.)
2010-ben 110 éve, (1900), hogy az evangélikus felekezeti iskola államivá vált. „A nép ugyanis nem győzné a családonként kirótt 11 korona tanítói fizetés terhét hordozni, kénytelen volt az államosítást kérni.”
Zselyken a pálinkát kisebb méretű eperfából készült hordóban tárolják. Véleményük szerint ez a legalkalmasabb edény, ettől lesz a pálinkának aranyos színe.
A falu szász eredetére utalnak a következő családnevek: Gásznár, Guthér, Fárr, Göntzer, Schuller. Később települtek be a magyar családok: Borsos, Kerekes, Magyrosi, Kupás, Hunyadi, Szabados, Bezsnei, Kiss
2010-ben 115 éve alakult a ZSELYKI EMKE DALOSKÖR Józsa Márton vezetésével.
2009-ben ünnepli alakulásának 130. évfordulóját a zselyki fúvószenekar.
2010-ben 80 éve (1930) alakult az Evangélikus Nőegylet. Művelődési esteket, jótékonysági akciókat szerveztek.
A lélekszám növekedése szempontjából 1852. volt a legáldásosabb esztendő, amikor a falu 35 újszülöttel szaporodott.
2011-ben a X. falunapon a zselyki “kultúr” színpadán a budapesti Forgatós Kamara Néptáncegyüttes Pintér András vezetésével visszamutatta a zselyki táncot, Emlékül Zselykről címmel. A fellépés olyan nagy sikert aratott, hogy a végén a zselyki férfiak is megforgatták a táncos lányokat.
A falu első temploma 1736-ban tűzvész martalékává vált. A második 1865-ig állta az idők viszontagságait. A jelenlegi templom alapkövét 1866-ban rakták le, szecessziós stílusban épült.